Számos nemzetközi példa bizonyítja, hogy a munkavállalók egészségének támogatása akár 80 százalékkal is megnövelheti a termelékenységet és jelentősen csökkenti a hiányzások mértékét.
 Megfigyelték azt is, hogy a munkahelyi egészségfejlesztéssel komolyabban foglalkozó cégeknél a dolgozók nagyobb örömmel végzik a munkájukat, csökken a munkahelyi stressz, javulnak a munkatársi kapcsolatok. Ezek mind komoly anyagi előnyökkel járnak a munkáltató számára.

 

A munkahelyi egészségfejlesztés Magyarországon igen változó képet mutat, hazánkban jelen van a világszínvonalú vagy azt meghaladó munkahelyi egészségvédelemmel, biztonsággal, egészségfejlesztéssel kapcsolatos gyakorlat is, de számos helyen kis túlzással a legsötétebb középkort idéző állapotokkal kell megküzdeni a munkavállalóknak. Tehát volt is, van is teendő még bőven.

 

Ezek megvitatására, a tapasztalatcserére egy újabb kiváló alkalmat biztosít a Munkahelyi Egészségfejlesztés Konferencia, ahol számos érdekes előadással találkozhatnak a résztvevők. A konferencia egyben egy születésnap is lesz: az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület nagykorú lett, velünk ünnepli 18. születésnapját, hogy aztán felnőtt fejjel végezhesse tovább azt a nélkülözhetetlenül hasznos munkát, amit az elmúlt években megkezdett.

 

Konferenciánkat azoknak ajánljuk, akik már tudják, hogy mennyire fontos a munkahelyi egészségfejlesztés, és azoknak, akik ezt még nem tudják, de szeretnék megismerni.

 

Helyszín: Aqua World Resort Budapest

 

Időpont: szeptember 16.

 

A konferencia ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. További információ és regisztráció a http://munkahelyiegeszseg.egeszseg.hu/ oldalon.

NNK feher logo

Az egeszseg.hu a Nemzeti Népegészségügyi Központ tulajdona.
Minden jog fenntartva 2021 ©

szechenyi 2020 also