Beszédesen szomorúak a számok: évente 33 ezer rosszindulatú daganat okozta haláleset történik hazánkban, rosszindulatú emlődaganat következtében évente pedig több mint 2000 nőt veszítünk el, miközben az időben felismert betegség esetén nagyobb a gyógyulási esély.
Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a korai stádiumban felfedezett daganatos betegségek gyógyíthatók, az egészséges életmód pedig hozzájárul a gyógyulási esélyek növekedéséhez, valamint egyes rákbetegségek kialakulásának csökkentéséhez.
Magyarországon a 45-65 év közötti nőket, 2 évente, névre szóló meghívóval várják mammográfiás szűrésre. A megjelenési arány sajnos 30% alatt van, noha a még a kifejlődőben lévő emlőrák mielőbbi felismerése és kezelése életmentő lehet! A korai felismerés érdekében bizonyos kor fölött már nem elég az önvizsgálat, hanem rendszeres időközönként szükség van mammográfiára is.
A mammográfiás vizsgálat a ma rendelkezésünkre álló leghatásosabb szűrővizsgálati módszer, mert az olyan parányi méretű daganatot is észreveszi, amely még túl kicsi ahhoz, hogy akár a vizsgált asszony, akár a szakorvos tapintással érzékelje. Olyan bizonyítottan hatásos vizsgáló módszer, amely képet tud alkotni az emlő állományában rejtetten fejlődő kicsi, akár 5 mm átmérőjű korai rákról is.
A szakorvosok tapasztalata az, hogy a legmegbízhatóbb szűrővizsgálati módszer a mammográfiás vizsgálat, kiegészítve a tapintásos emlővizsgálattal.
A mellrákszűrésen való részvétel azonban a felhívások és a behívólevelek ellenére is nagyon alacsony. Kecskeméten az érintett korosztályba tartozó nők negyven-ötven százaléka vesz részt szűrésen, ez az országos átlag felett van egy picivel, azonban az ideális a hetven százalék feletti átszűrtség lenne. Hazánkban évente nyolcezer emlőrákos beteget diagnosztizálnak, közülük több mint kétezren halnak meg a betegség következtében. A betegség kialakulása függ többek között az életkortól, a túlsúlytól, a dohányzástól, az alkoholfogyasztástól és a genetikától.
A mellrákot megelőzni nemigen lehet, viszont a vizsgálatok során a kezdeti stádiumban lévő daganatokat is ki tudják szűrni, és így könnyen kezelhetővé válik a betegség – magyarázta dr. Ambrózay Éva, a MaMMa Egészségügyi Zrt. elnöke, a Bács-Kiskun Megyei Kórház MaMMa Szűrő és Diagnosztikai Központjának vezetője.
A mammográfiás vizsgálatot egy speciális röntgen berendezéssel végzik. Mindkét emlőről készítenek felvételt, mely során a melleket külön-külön a röntgengép tálcájára helyezik és összenyomják egy átlátszó lappal. Ez azért is szükséges, hogy a lehető legkisebb sugármennyiséggel a legtisztább képet kapják az orvosok a vizsgálat során. Sokan amiatt sem vesznek részt a szűrésen, mert félnek a fájdalomtól. Ez az érzés azonban a szakértők elmondása szerint közelébe sem ér annak, amit egy daganat kialakulása során élhet át az ember.
Forrás: www.hiros.hu, www.eszii.hu
kép: pixabay.com