Dr. Tóth Tünde
fogorvos
A Colgate „Bright Smile Bright Future®” 1991-ben indult programja több, mint 81 ország több, mint 1 billió gyermekének és családjának szájegészség megőrzésében vett részt napjainkig.
Magyarországon a „Ragyogó Mosoly Ragyogó Jövő” 6-8 éves gyermekek online egészségnevelő programja 2019-ben került kidolgozásra, ebben a Pécsi Tudományegyetem Fogorvostudományi Szakának Gyermek- és Ifjúsági Tanszék tanszékvezetője, fogorvostan hallgatók és a Colgate Palmolive Magyarország Kft. tudományos munkatársa – jelen sorok szerzője – vett részt. Azért választottuk az iskolakezdőket, mert 6 éves kor környékén tör elő az első maradó fog, amely jó esetben egy életre szól, a maradó fogak egészségének megőrzése kiemelkedő fontosságú.
Tóth Krisztina, Zentai Andrea
Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
Egészséges táplálkozást ösztönző iskolai program
A közétkeztetési rendelet[1] hatályba lépése jelentős reformokat hozott egyes oktatási-nevelési intézményekben. A tanulók, szülők, pedagógusok, konyhai dolgozók változásokra való fokozatos felkészítése azonban sok esetben elmaradt, így a rendelet bevezetését több helyen elutasítás kísérte.
Halbritter András
Iskolakertekért Alapítvány
Az iskolakertek jelentős, XIX-XX. századi előzmények után a világon és Magyarországon is reneszánszukat élik, rohamosan terjednek a világ különböző helyzetű országaiban.
Kiss Judit, Demjén Tibor
EMMI Dohányzás Fókuszpont
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2003 májusában megtartott Közgyűlésén fogadták el a tagországok a Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményt, WHO Framework Convention on Tobacco Control (WHO FCTC)[1]. A Keretegyezmény célja, hogy a dohányzást minimális szintre szorítsa vissza, gátat vessen a dohányzás járványszerű terjedésének, mérsékelje az egészségre káros hatásokat, és elfogadható mértékre csökkentse a társadalomra rótt dohányzással összefüggő költségeket.
Prof. Dr. Sárdy Miklós
Semmelweis Egyetem, Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika, Budapest
A rosszindulatú bőrdaganatok egyre gyakoribbá válása, a tetoválás és a piercing kritikátlan terjedése, az elmúlt években a fiatal nemi betegek arányának emelkedése alátámasztotta azt az igényt, hogy szükség van a fiatalok szexuális felvilágosítására, a nemi fertőzésekkel kapcsolatos ismereteinek bővítésére, a környezeti ártalmaktól, bőrkárosító divatirányzatoktól való megóvására. Ezért kezdeményezésemre tájékoztató előadás sorozatot indítottunk, mely a bőr- és nemi gyógyászat bizonyos, a 12-18 éves fiatalokat érintő témáit öleli fel, 20-20 perces előadások formájában. 2017 végén megalakult a BőrŐrök csapata és elindult a BőrŐrök Egészségprogram.
A társadalmi változások az utóbbi években nagyon sok olyan típusú problémát hoztak a felszínre, amelyek a gyermekek első közösségbe kerülése során is felszínre törnek. Az iskolákban már korábban érzékelték a pedagógusok a negatív tendenciák emelkedését, de az elmúlt néhány évben érezhetően letolódott a fiatalabb korosztályra is az olyan típusú problémák megjelenése, ami korábban nem fordult elő. Ilyen pl. az óvodáskorban az együttélés, a társas érintkezés szabályait kevéssé ismerő gyermekek számának növekedése, a hiperaktív és pszichés problémákkal küzdő gyermekek beilleszkedési zavarai, az agresszió megjelenése már kiskorban.
Az egeszseg.hu a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tulajdona.
Minden jog fenntartva 2021 ©